Ne! Különben anya felrobban!
2017. november 08. írta: Adriaa

Ne! Különben anya felrobban!

Felütötte nálunk a fejét az ovi-kór. Ez is oka annak, hogy kb. az ősidőkben írtam utoljára. Amióta a Nagy elkezdte az ovit, pár nap után kidől, és itthon sziesztázik (oké, senkinek se jó, ha beteg, de azért rajta sokszor nem látszik, ugyanúgy bunyózik az öccsével) két hétig. Most másfél hét után ment újra hétfőn. Kedden már azzal fogadott az óvónéni, hogy a gyerek egy embereset rókázott az udvaron. Én már akkor kicsit melegnek éreztem, aztán mikor hazaértünk, megmértem a lázát. Hát bizony magas volt. Nem is értettem, mert vidámkodott folyamatosan. Én ennyinél már úgy érzem magam, mintha egy böris zendülésben agyonvertek volna. Szóval ez megy mostanság. És állítólag még egy évig ez a folyamatos betegeskedés lesz a program, amíg a gyerek, és vele együtt az egész család, meg nem szokja a csoport baciflóráját. Csak az a baj, hogy mivel már megtapasztalta az én kis csöppöm, hogy micsoda frankó dolog az ovi, itthon nem bír magával. Folyamatosan gyepálják egymást a tesójával, és meglepő módon sokszor nem ő kerül ki győztesen a harcból. Pedig a Kicsi most múlt 1 éves. A nyüzsgés mellett állandósult a zaj is, mindig szirénázik vagy dudál valami (autó). Ma egész délelőtt egy rendőrmotor nyomta ezerrel, és kért légitámogatást a száguldozó ámokfutó üldözéséhez. Ezt a szöveget ismétli a motoron ülő pacák. Mindezt egy aprócska gombbal lehet működtetni. Pont akkorával, amekkora egy 13 hónapos mutatóujja. Ebéd közben állandóan szólt az a vacak (persze csak nekem az, a fiúk imádják), mire a Nagy rákiabált a Kicsire:

- Ne! Különben anya felrobban! 

Hát igen, egy nap milliószor elmondom, hogy maradjanak kicsit csendben, mert szétrobban a fejem a zajtól. A gyerekben csak az maradt meg, hogy NE és ROBBAN. Hát összerakta. Majdnem megfulladtam az utolsó falatban, úgy elkezdtem röhögni. :D Ilyenkor minden mérgem elszáll, annyira aranyosak. :)

Mindig ügyeznek valamit, természetesen mindig valami fiúsat. Megy a birkózás ezerrel, közben sikítoznak. Én meg nem győzöm rendezni őket. Fiúk. Aztán estére elfáradnak, együtt nézik a mesét, miközben a Kicsi ráhajtja fejét a Nagy vállára és cirógatja a fejét... én meg elolvadok... :)

A bejegyzés trackback címe:

https://babypakk.blog.hu/api/trackback/id/tr3013205627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása