Ahogy az az előző bejegyzésből is látszik, egyáltalán nem tartom rossz dolognak a mai tápszereket annak ellenére, hogy szerintem legalább pár hónapig kapjon a kisbaba anyatejet. Ha már a terhesség alatt annyira ügyelünk mindenre a gyerek egészsége érdekében, akkor (ha nincs valamilyen kizáró ok, és tejünk is van) megszületése után is megtehetünk érte ennyit. Persze, ha nem megy, nem megy. A mai tápszerekkel táplált babák sem lesznek betegebbek, mint a szoptatottak. Sokan mégis úgy állnak hozzá, mintha méreg lenne. Pedig ha tudnák, 150-200 évvel ezelőtt miket adtak anyatej helyett a kisbabáknak... Igaz, hogy sokszor meg is volt a következménye. Amikor a szakdolgozatomhoz kerestem anyagot, az Orvosi Hetilapban és különböző 19. századi gyermekápolási tanácsadókönyvekben sok meglepő dolgot találtam a csecsemők akkori táplálásáról. Bár az évszázadok alatt hol nőtt, hol csökkent a szoptatás "divatja", a 19. század közepén épp kezdték az orvosok szorgalmazni. Amellett, hogy a babának az anyatej a legmegfelelőbb táplálék, a sokszor alkalmazott dajka nem minden család számára volt megfizethető, ráadásul nem volt feltétlenül biztonságos, hiszen sok betegséget a kötelező orvosi vizsgálat sem tudott kiszűrni (szifilisz, tbc, angolkór, görvélykór). Ha tehát valaki nem tudott, vagy nem akart szoptatni, maradtak a tápszerek. Ezek közt voltak természetesek, például az állati tejek, levesek, és a gyárilag előállítottak. A tejek közül a szamáré állt legközelebb az anyatejhez, mégis legtöbben tehéntejet adtak gyermeküknek, mert ez volt a legkönnyebben elérhető és a legolcsóbb. Természetesen híg változatban kapták a babák. Az állati tejek még nem tartoznak a hajmeresztő példák közé. Találtam viszont olyanokat, amiket biztos, hogy nem adnék egy gyereknek sem. Például ott volt az úgynevezett tyúktej, ami vízben szétvert tojássárgája volt. Vagy a Liebling-féle nyers húslé, ami szó szerint nyers húslé volt. Ez kis tápértékkel bírt, hamar megromlott, ráadásul a gyerekek sem szerették. Milyen meglepő, igaz? A rendes húslevesek mellett pépeket is kaptak a korszak kisbabái, de ezek nem lehettek nyers liszt és vizes zsemle pépek, mert meleg helyen savanyú tészta lett belőlük, amit a pici gyomor nem tudott megemészteni, és akár halálhoz is vezethetett. Ezeket a pótlékokat nem mind lehetett rögtön adni a kicsiknek, mindegyiknek megvolt a maga ideje.

  Sok helyen hirdették a gyárilag előállított tápszereket. Akkoriban célszerű volt kizárólag orvos által ajánlott tápszert venni, mert soknak ugyan hangzatos volt a hirdetése, de valójában nem állt másból, mint illatosított és ízesített lisztből és darából. A mesterséges "gyermeklisztek" közt voltak tejtartalmúak és tejet nem tartalmazók is. Az egyik legnépszerűbb tejtartalmú neve mindenki számára ismerős lehet. Ez volt a Nesztle-féle liszt. Azt hihetnénk, hogy ez volt a legjobb minőségű, pedig épp ellenkezőleg. Magas keményítő tartalma miatt ez számított a legrosszabbnak. Az idők során a sokféle tápszert mind továbbfejlesztették, így ma már igazán biztonságos és speciális tápszereket lehet kapni. Még a drogáriák saját termékei is kifejezetten jók, sokszor csak a gyerek ízlése szab határt (vagy valamilyen érzékenység).

Én tehát azt mondom, ha netán mégis tápszerre kerülne a sor, ne aggódjunk, nem lesz semmi baja tőle a babának. Különösen, ha a gyerekorvos ajánlotta az adott terméket. Elvégre nem nyers húslét készülünk adni a gyereknek, ami azért szerintem még 150 évvel ezelőtt is meredek elképzelés volt. Kíváncsi lennék, valaki alkalmazta-e... Sajnos erről nem találtam semmit, de ha egyszer mégis utamba kerül valami infó, megírom! :)