Eltelt már egy-két hét azóta, hogy utoljára írtam, úgyhogy ideje behoznom a lemaradást. :) Legutóbb megtörtént ikersztorikat osztottam meg veletek, és ígéretemhez híven, ezt most folytatni fogom. Méghozzá olyan történetekkel, amik már a kisebbik fiam születése után estek meg velem/velünk. Kérésére a tesómat nem hívom eredeti nevén, szóval elnevezem Helénának.

   Pár héttel a kicsi születése után Heléna „bejelentkezett” babalátogatóba, de előtte még beugrott valahova kis meglepit venni a babának. Természetesen felhívott, hogy mekkora most a gyere mérete, mert nem akar véletlenül se túl kicsit venni. Közben lelkesen magyarázta, hogy ezt a kis rugit mindenképp meg kell vennie, mert oltári cuki. Eltelt néhány nap, és egyik délután beugrott hozzánk a testvérem. Miután engem és a gyerekeket is sok puszival és öleléssel halmozott el, hirtelen felkapta a szatyrot, amit magával hozott, és olyan vigyorral, mint aki valami nagyon fontos dolgot csinált, és erre büszke is, kihalászta a táskából a ruhácskát. Várta a nagy meglepetést és örvendezést, hogy milyen hiperszuper rugit szerzett a legkisebb sarjnak, de én csak mosolyogtam, és elindultam a gyerekszoba felé. Néma csendben kinyitottam a szekrényt, és kikaptam belőle egy kisruhát, ami pontosan UGYANAZ volt, mint amit ő hozott ajándékba, csak kisebb méretben. Azt hiszem, mondanom sem kell, mekkora nevetésben törtünk ki. :) Sikerült (megint) egyforma cuccot vennünk. Pedig már százszor megfogadtuk, hogy nem veszünk egymásnak semmit, mert úgyis ugyanolyat választunk. A legjobb pedig az, hogy én is ugyanilyen lelkesedéssel választottam ki anno, hogy milyen édi ez a ruha, és ezt mindenképp meg kell vennünk. :) Hát ennyire tudjuk meglepni a másikat…

   A következő kis szösszenet még egészen friss, most karácsonykor történt. Még mielőtt belekezdenék, tudni kell, hogy Heléna mindig szépen, de szolídan ki van sminkelve, haja kiengedve, soha nem köti össze, és mindig nagyon csinos. Ehhez képest én, mivel itthon vagyok egész nap, nyilván nem kenem ki magam a két gyereknek, a hajtépést elkerülendő pedig mindig felkötöm a hajam. A hacukámról ne is beszéljünk… Szenteste igyekeztem ezen változtatni, és adtam az élvezeteknek: smink, belőtt séró és szép ruha. Meg is lett az eredménye. Épp az ajándékozáshoz készülődtünk, a nagyobb gyerekkel a konyhában vártuk, hogy Apa jelzésére bemehessünk a szobába. Aztán amikor meghallottuk a zenét, mondtam neki, hogy: Gyere, anyával bemegyünk a szobába (ez így leírva milyen hülyén néz ki). De a gyerek nem mozdult. Szóltam neki még egyszer, de meg se moccant. Néhány másodperc múlva kicsit zavarodottan kérdezte: Te Heléna vagy? Mondtam neki, hogy nem, közben meg nem is értettem, miért kérdezi ezt. Mert oké, hasonlítunk, de még sose kevert össze. Végül nem foglalkoztam vele, bementünk a szobába, és kibontogattuk az ajándékokat. Másnap vendégek jöttek hozzánk, én pedig újra kicsit kipuccoltam magam. Jött a Nagy utánam a fürdőszobába, és közölte, hogy: Anya, te nagyon szép vagy. Olvadoztam rendesen, nagyon cuki volt, ahogy ámulva nézett rám. Aztán kopp, kérdezi, hogy: Anya, te Heléna vagy? Na, hát ekkor megvilágosodtam. A kis aranyos elég ritkán lát engem csinosan (sajnos, pedig gyerekmentes időszakokban nem ez a jellemző), a tesóm viszont mindig így néz ki. Szegényem, teljesen megkeveredett, azt hitte a nagynéni vagyok. :) Utána még párszor ez előfordult, de próbáltam megmagyarázni neki, hogy mi a helyzet. Szerencsére azóta már érti, hogy anya nem Heléna, csak ha kicsit összeszedi magát, akkor nagyon hasonlít rá. :)

   Egyelőre ennyivel szolgálhatok, de ha történik még valami érdekes vagy aranyos sztori, mindenképp megírom nektek! Jó hétvégét mindenkinek!